Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IDÉZETEK CSAK NEKTEK :)

2010.12.20

It's a new beginning , say goodbye to yesterday...


Becsüld azt, amid van, kívánd azt, ami nem a tiéd, de semmiképpen se sírj olyan után, amit már elvesztettél.


Mindent megkapsz majd a sorstól, leghamarabb abban a pillanatban, amikor végképp megszüntél vágyni rá.


Együtt lenni, közösen játszani. Majd lassan elhidegülni és fájdalmas döntéseket hozni. Kicsit belehalni, aztán túlélni.


Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.


Az élet, amit éltem, nem dominók-e, amik nem azért és úgy dőlnek el, mert úgy és akként akarom, hanem egészen egyszerűen azért, mert ezt kell tenniük - mert nincs más választásuk.


Az állatok közül egyedül az ember kegyetlen. Egyedül ő az, aki azért okoz fájdalmat, mert örömét leli benne.


Akadnak olyan lányok szép számmal, akiknek ha szárnyuk volna, nem angyalok, de sokkal inkább tökéletes libák lennének.


Úgy teszek, mintha élnék, pedig csak egy baba vagyok. A polcon ülve, szép ruhában, üres szemmel, merev háttal, érzéktelen mosolygással. A távolba révedve bénultan figyelek, és jöttödre porcelán szívem megremeg!


Istenem, kérlek adj nekem bölcsességet, hogy megérthessem a páromat, adj szeretetet, hogy megbocsájthassak neki, és adj türelmet, hogy elviseljem a hibáit. Mert ha erőt kérnék, akkor biztos agyonverném.


Nem szeretsz? Kb leszarom, tök nyugodtan fogok aludni. Te meg tépj egy számot, állj be a sorba és még dobok egy csókot is.;D

Te vagy a város 2. leghelyesebb pasija az összes többi holtversenyben az első.

   

 

Kék virág, piros tüske, kék virág, piros tüske, mennyivel könnyebb lenne, ha nem lennék színvak.


...és rohanj, és táncolj, és ugrálj, és üvölts, vagy csinálj bármit, csak lássam rajtad hogy élsz!


Folyton odajönnek hozzám, mondván, hogy zavarja őket, hogy dohányzom. Jó vicc... engem meg megöl.:D


Az átlag nő inkább szép szeretne lenni, mint eszes, mert tudja, hogy az átlag férfiaknak jobb a látása, mint az esze


A szőkék többet buliznak, de a barnák tudnak olvasni.


Az ivásnak ugyanaz a törvénye, ami a szerelemnek: bárhol, bármikor, bárhogyan.:D


Vicces lesz! Sokáig fennmaradunk, sztorikat mesélünk, és reggel..sütünk palacsintát!:D


Jó pasikat a világ bármelyik sarkán találhatunk. A baj csak az, hogy a Föld kerek.


nem banom , ha az exem valaki massal latom. Anyukamek arra tanitottak , hogy a megunt jatekaimat adjam a raszoruloknak :)

 

A szervezés az, amit azelőtt csinálsz, mielőtt csinálni kezdesz valamit, hogy amikor csinálod, ne zavarodj össze

 

Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét.

 

 

Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok. De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd. Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?

 

IDÉZET A KICSENGETÉSI KÁRTYÁMRÓL :

„Jól válaszd meg az álmod, mert ez meghatározza egész életed alakulását, sorsodat is, és esetleg be is teljesülhet.” Goethe


A harcos (...) elfogadja, hogy ellenségei azért vannak, hogy próbára tegyék bátorságát, kitartását és ítélőképességét. Ők sarkallják arra, hogy harcoljon az álmaiért. Paulo Coelho


Nem legyőzni kell az akadályt - hanem túljutni rajta. A folyó nem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, hanem átfolyik rajta, s derűsen rohan a tenger felé. Müller Péter


Ha boldog akarsz lenni, ne gondolkozz azon, ami jönni fog, vagy ami fölött nincs hatalmad; a jelennel foglalkozz, és azokkal a dolgokkal, amelyeken változtathatsz.  Christopher Paolini


Ha nem látod az élet csillogó oldalát, fényesítsd ki a homályost!

     Christina Dodd


Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni.

     Napoleon Hill

 

A KEDVENCEM:  Lehet, hogy a tüzet a férfiak találták fel, de arra a nők jöttek rá, hogyan kell játszani vele ^^

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Gyergyotolgyes

(Gal Melinda, 2012.04.28 18:54)

Pajtasaink ertetek a bu ;
Elhagyni fiuk titeket ,
Ez faj nekem , ez szomorit el;
Ez ver keblembe sebet.
De nem ! mi vigadtunk
minden idoben,
Igy hat szomoru bucsu se legyen.