Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Új idézetek :) 2012. június

 

 "Tökéletesnek lenni nagyon kellemetlen. Az asszonyok hibáinkért szeretnek benünket.” Oscar Wilde :)

 

 

 

"A férfi a veszélyben keres magának gyönyört." Goethe

 

"Azt hisszük, hogy semmivel sem tartozunk annak az asszonynak, akinek ezerszer is mindent megígértünk." Voltaire

 

"Jó szerencsében a gyáva is nekibátorodik; az a férfi, az a vitéz, aki ha veszt is, úgy tartja fejét, mintha ő volna a győztes." Petőfi Sándor

 

"Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába." Karinthy Frigyes

 

"Az igazi férfi kétfélét akar: veszélyt s játékot. Ezért akarja a nőt, mint aki a legveszedelmesebb játékszer." Nietzsche

 

"Kevés férfi van, akinek a szerelem a legfontosabb a világon, és ezek is nagyon érdekesek. Még a nők is – akiknek pedig egész életük a szerelem körül fordul meg - lenézik őket. Bár a mindenek fölött való szenvedély hízelgő és izgató hatással van az asszonyokra, szánalmas teremtésnek tartják az ilyen férfiakat." Somerset Maugham

 

"A szerelemnek hirtelen kell érkeznie, villám és mennydörgés között - mint egy égiháborúnak, amely úgy szakad az életre, felforgatja, elragadja az ember akaratát, mint a falevelet, és örvénybe sodorja mindenestül." 

Gustave Flaubert 

"Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot."

Gabriel García Márquez 

"Szeretem a földet, amelyre lép, a levegőt, amelyet beszív, és mindent, amihez hozzáér, mindent, amit mond. Szeretem minden pillantását, minden mozdulatát, szeretem őt teljesen és egészen." 

Emily Bronte

"A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást." 

Paulo Coelho

"Ha ablakunkon kihajolva várjuk emberünket, akkor kicsikét mégiscsak kicselezzük az időt, mert egy pillanattal előbb vehetjük észre. Hát még, ha az utca sarkán lessük, hogy jön-e már. De meddig mehetünk elébe egy életen át?" 

Ancsel Éva 

"Szerelmesnek lenni annyi, mint ép ésszel őrjöngeni."
Ovidius

"Akinek csak egyszer is mondták életében: "Aludj a karomban!", az ne kérdezze, hogy minek élt a földön."

Ancsel Éva 

"A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért."

Paulo Coelho 
  

"A szerelem csak tőmondattal tudja közölni magát. Mikor a szerelem magyarázkodni kezd, cáfol, vagy reábeszél, már nem szerelem, hanem emberi ügylet és szomorú végzet." 

Márai Sándor

"Eddig sohasem éreztem, amit most érzek. Eddig sohasem féltem, hogy mi lesz, ha mégsem kellek. Most félek! Most akarom, hogy kelljek..."

Szilvási Lajos 
  

"Egy kapcsolat igazi próbája, hogy bár nem értünk egyet, nem eresztjük el egymás kezét." 

Alexandra Penney 

"Mi a különbség a szent és a bűnös között? Minden szentnek múltja van, minden bűnösnek jövője."

"A cinizmus a legtökéletesebb filozófia azok számára, akiknek nincs lelkük."

"Gondoskodj arról, hogy ellenségeid legyenek, különben a világ nem fog nagyra tartani."

"Bármit tesz az ember - ellenséget szerez vele. Népszerűek csakis a középszerűek lehetnek."

"Az öregek mindenben hisznek, a középkorúak mindenre gyanakvással tekintenek, az ifjak mindent tudnak."

"Aki mindig a múltjába néz vissza, az nem érdemel jövőt, amibe belenézhetne."

"Mindig résen lenni: ez az élet; biztonságban ringatózni: biztos halál."

"Ki-ki saját magának az ördöge, és saját maga csinál az életéből poklot."

"A világ színpad, az előadás rettenetes."

"Az önzés nem az, ha az ember úgy él, ahogy szeretne, hanem az, ha rá akar venni másokat, éljenek úgy, ahogy neki jó lenne."

"A  szív csak akkor kezd élni, amikor sebet kap."

"Semmi sem öregszik olyan gyorsan, mint a boldogság."

"A kötelesség az, aminek a teljesítését az ember mindig csak másoktól várja el - önmagától nem. Valahogy így állunk az erkölcsökkel is."

"A tett a fantázia hiányán alapszik. A cselekvés az utolsó menedéke azoknak, akik nem tudnak álmodni."

"Ismerd meg tenmagadat! Ehhez azonban előbb nagyon jól kell ismerned a többieket."

"A szerelem mindig úgy kezdődik, hogy saját magunkat csapjuk be, és rendszerint azzal zárul, hogy végül másokat csapunk be."

"Akinek nyerő kártyái vannak, mindig tisztességesen játszik."

"Ha az emberek egyetértenek velem, mindig az az érzésem, hogy valami rosszat mondtam."


"Az egyetlen dolog, amit egy jótanáccsal tehetünk, hogy továbbadjuk."


"Aki közömbös számodra, azzal könnyű kedvesnek lenned."


"Mindig bocsáss meg ellenségeidnek! Nincs, ami jobban dühítené őket."


"Csak két tragédia eshet meg egy emberrel élete során. Az egyik az, ha nem kapja meg, amit kíván, a másik az, ha megkapja."


"Ha a férjek olyan asszonyokat vennének feleségül, akiket megérdemelnek, nagyon rosszul járnának."


"A kísértéstől egyféleképpen szabadulhatunk meg: ha megadjuk magunkat neki."

“Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen!”

"Óvakodj az orvosi könyvektől, belehalhatsz egy nyomdahibába."

"A macska, ha egyszer ráült a forró kályhalapra, soha többé nem fog forró kályhalapra ülni. De hideg kályhalapra sem."

"Egy olyan ember, aki nem olvas jó könyveket, semmivel sem különb, mint aki nem tudja elolvasni őket. "
"Az ember sok mindent hajlandó csinálni, hogy szeressék, de bármit hajlandó megtenni, hogy irigyeljék."

“Nem az teszi a gazdagságodat, amit birtokolsz. Ha meg vagy elégedve azzal, amid van – ez a gazdagság.”

„Sose halaszd holnapra, amit holnapután is megtehetsz.”

„A halálomról szóló híresztelések nagymértékben túlzottak.”

“A szellemes visszavágás olyasvalami, ami huszonnégy órával később jut az ember eszébe.”

„Ha dühös vagy, számolj négyig; ha nagyon dühös vagy, káromkodj.”

„Kevés olyan bosszantó és elviselhetetlen dolog van a világon, mint valaki másnak a jó példája.” 
„A legjobb módszer önmagunk felvidítására, ha felvidítunk valaki mást.”

“Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk.”

“A hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlen hazugság és a statisztika.”

„Az igazság a legértékesebb kincsünk, úgyhogy takarékoskodni kell vele.”

 

A pénz vitorla a zsebben (Japán közmondás)

 

A pénz az időjárás ellentéte; senki sem beszél róla, de mindenki körülötte ügyködik valamit.

 

A pénz olyan, mint a trágya: ha egy helyen halmozod fel, bűzlik; ha szétteríted, hasznos. (Malcolm Forbes)

 

A pénz olyan, mint a szex. Ha nincs, nem tudsz másra gondolni – ha van, mindig máson jár az eszed. (James Baldwin)

 

A pénz eszköz a nők szerelmi vágyának növelésére.

 

A pénz egy eszköz arra, hogy pontosan megmondjuk, mennyi adósságunk van.

 

A pénz az ördög találmánya. Ha azonban sok van belőle, az maga a mennyország.

 

A pénz az egyetlen dolog a világon, ami lehetővé teszi azt, hogy kellemesen boldogtalanok legyünk.

 

A pénzéhség a legbiztosabb módszer arra, hogy pénzhez ne jussunk.

 

Aki azért nem költ reklámra, hogy pénzt takarítson meg, az ennyi erővel az óráját is megállíthatná, hogy időt takarítson meg.       (Henry Ford)

 

A pénz a hatodik érzék. Nélküle ugyanis a másik öttel semmit sem lehet kezdeni. (W. Somerset Maugham)

 

A pénz a jövendő nemzedék növekedését serkentő trágya. (Émile Zola)

 

Az a pénz, amely a tiéd, a szabadságod eszköze, míg az a pénz, amelyet hajszolsz, a szolgájává tesz.(Rousseau)

 

Ha azt akarod, hogy pénzt kapj kölcsön, hitesd el, hogy van pénzed.(Móra Ferenc)

 

A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is. (Woody Allen)

 

Aki jövedelmet akar, a vesződséget is vállalnia kell. (Lev Tolsztoj)

 

"A színlelt szerelem az igazinál valódibb hatást kelt: ezért esik ennek a jóhiszeműségnek áldozatául oly sok nő." Balzac



"Mondd, miért virágzik a szívünk, ha a tavasz fuvalma leng? S abból, mi fényes, tiszta láng, miért lesz hideg, sötét hamu?" Li Sang-jin

"Kihűl az illat, kihuny a lámpa, elhagy a vágy, könnyű szomorúsággal vegyül a maradék mámor." Lu Ju

"Az a szerelem, amely keletkezésének okait kutatja, hamar kifakul." Ibsen

"Elmúlt szerelemből barátság nem lészen, hacsak a mindennapi szükség vaslánca nem tartja." Kisfaludy Károly

"Nem ismerek borzasztóbbat, mint a szerelmi mámorból való kijózanodást, s felismerését annak, akit érdemtelenül szerettünk." Széchenyi

"Megtörhetetlen törvény, hogy minden világi dolog véges legyen, az én szerelmem is, mely idők múltán magamagától oly igen lelohadt, hogy nem maradt belőle egyéb lelkemben, mint ama gyönyörűség, melyet a szerelem annak rendje szerint mindenkinek megad... az emlék édessége." Boccaccio

"Egy szerelmet újra újból lángra éleszteni annyi, mint egy kialudt cigarettára újra rágyújtani. A dohány méreggé változik. A szerelem is." D'Annunzio

"Az az asszony, aki harmadik személy előtt panaszkodik férjére, megtette az első lépést a hűtlenség és a szakítás felé." Klug

"Azt akarod, hogy még szeretni tudjak? Add vissza hát a szerelem éveit, add vissza, ha bírod, szürkület idején a hajnalt. Kétszer köszönt be a halál: először akkor, amikor már nem szeretünk és nem szerettetünk. Ez a halál a legkegyetlenebb, semmi az, ha az élet vész el." Voltaire


 

"Az igazi barát a legnagyobb kincs, és minden kincs közül ennek megszerzésére gondolunk legkevesebbet." La Rochefoucauld

 

"A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned." R.W. Emerson

 

"Vannak emberek, akiknek soha nincsenek barátaik. A nagy emberek mindig magányosak." P. O. Sudman

 

"Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallgatják, hogy mit mondasz, de a jó barát felfigyel arra is, amit nem mondasz ki." Szókratész

 

"Van, aki saját bilincseit nem tudja kioldani, de a barátja számára mégis megváltó." Nietzsche

 

"A jó sors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat." Seneca

 

"Nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem a barátainkban leltük fel az egész világot." Kölcsey Ferenc

 

"Nagyra becsülöm azt a barátomat, aki időt talál számomra a naptárában, de még jobban szeretem azt, aki elő sem veszi naptárát, ha rólam van szó." Robert Brault

 

"A barátság sohasem felejt. Éppen ez a csodálatos benne." Oscar Wilde

 

"Mit teszünk, ha valaki erőnek erejével vízbe akar fulladni? Megpróbáljuk kiverni a fejéből, rámutatunk a sok szépségre, amit az élet nyújt, a föld javaira, és ha mégis beugrik, utánadobunk egy kötelet, vagy mentőövet. De semmi esetre sem mutatunk neki olyan helyeket, ahol víz van." Vestdijk

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Order Generic Isotretinoin StevRoca

(StevWoussy, 2019.09.17 23:33)

Priligy Clinical Trials Prix Xenical Au Maroc Domperidone Canada <a href=http://levicost.com>vardenafil hcl 20mg tab</a> Viagra Alcol Cephalexin To Treat Spondylitis Preise Levitra 20 Mg